Úti beszámolók

Zebegény

Kedves Klubtársak!

Örömmel jelentem, hogy megjött a tavasz!
Március elsején egy lelkes kis csapat az első tavaszi kirándulással megnyitotta! Nagyon változatos programok, élménydús események jellemezték mai napunkat.
Vasárnap reggel találkoztunk Zebegényben, ahol először a Kós Károly tervezte templomot csodáltuk meg. Majd a településen sétálva a Kálvária-dombra kaptattunk fel a gyönyörű napsütésben. Ott megtekintettük a Trianon-emlékművet, országzászlót Kriszta értékátadása után, majd a kis kápolnát jártuk körbe. Onnan fentről csodálatos panoráma nyílt a Duna-kanyarra. Majd a temetőnél egy újabb, kis kápolna (szekrényes kápolna) mellett értünk vissza a községbe. Bementünk a Szőnyi István múzeumba is, szerencsénkre a tegnapig nyitva-tartó időszaki kiállítást meghosszabbították, így megcsodálhattuk pl. a csepeli posta és a moszkvai metro számára készített kompozíciók vázlatait, magánlevelezését. Ebédünket a Szőnyi-ház verandáján fogyasztottuk el. Visszafelé a Malom-patakba ömlő forrásvízzel öblítettük le ebédünket. Kis napfürdőzés után különválva indultunk haza. Nagyon jól érezték magukat a felnőttek, gyerekek, nők és férfiak, mentünk hóban, sétáltunk sárban, aszfalton tisztítottuk le cipőinket. Volt napsütés, kis szél is, természetesen a fényképezőgépek is csattogtak: egyszóval beköszöntött a biciklis évad, amit már mindannyian alig várunk!

Gábor

                     






Az alaposan átgondolt szervezés következtében egyesületünk másik része Dobogókőn kirándult. Szívesen olvasnánk az ő beszámolójukat is!

Kriszti