Úti beszámolók

2011. január 23. Nagy-Kevély


Nagyobb térképre váltás


Megkezdtük felkészülésünket a Kinizsi 40-es teljesítménytúrára.
A túra kiírása a következő:

Találkozó: A szentendrei HÉV Csillaghegy megállójában 9 órakor

Túraleírás: P-n végig Puszta-hegy, Ezüst-hegy, Nagy-Kevély, Kevély-nyereg, Kis-Kevély, Csobánka, majd vissza.
A visszaút alapvetően a sárgán történt / Pilisborosjenő /.

Az első igazi edzés a nagy megmérettetésre. Szép számmal összejöttünk reggel, gyors útvonal egyeztetés után elindultuk. „A rossz irányba.” Mint mindig. Aztán meglett a helyes út, de megint majdnem rossz felé mentünk tovább. Tehát egy fél óra városnézés után kezdődött az igazi túra. Egyesületi beruházásnak köszönhetően már lépésszámláló-GPS-km/h-kütyünk is van, úgyhogy tudjuk mennyivel megyünk, merre megyünk, mennyit mentünk és hogy hol NEM kéne megállni pihenni, mert azzal csak az átlagot rontanánk.
Nem könnyed, egész napos, gyönyörködés a természetben című móka volt. Az erőltetett tempóban gyalogolva (futás) tényleg fárasztó volt föl-föl-föl, majd valamikor egy kicsit le is menni. Fölfele vetkőztünk (sapka, sál, kesztyű, kabát le), lefele meg öltöztünk.
Első nagyobb megállónk (3 perc) a nagy sziklánál volt. Gyönyörű kilátás tárult elénk. Tovább menet is fölfelé mentünk, nem sokat pihenve. Kevélyeket megmászva végre lefele mentünk Csobánka felé. Itt volt az ebéd-uzsonna, de nem időztünk sokáig itt sem, mert rohamosan csökkent az átlagunk. Innen már visszafelé mentünk, de megint fölfele. Ráadásul megint megmásztuk a Nagy-Kevélyt, ami már eléggé nehéznek és hosszúnak bizonyult.
Innen hazafele már nagyon a km-eket számoltunk, hogy érjünk már az autókhoz és jussunk már haza valahogy. Mindenki nagyon elfáradt, nehéz volt ez a túra. Nem egy értékátadós túra volt. Még egy utolsó eszmecsere az autóknál és mindenki elindult. Mi utoljára…
Hogy ne legyen elég, mivel még nem fáradtam el eléggé, kaptunk egy bal első defektet, így röpke 15 perc alatt sikerült kicserélnem a kereket és csak utána tudtunk indulni. Zoli elhozta a fényképezőgépét, hogy csináljon egy-két fényképet, de erre nem igazán jutott idő.
Várjuk a következő megmérettetést!!!!

Ádám

fényképek