Úti beszámolók

2013. december 8, Mikulás túra
Szent Család park - Nyéki templom, palota, kastély romjai - Apáthy-szikla - Árpád-kilátó - OROSZLÁN-szikla - Homok-hegy - Hűvösvölgy – Hárs-hegyi nyereg - Szent Család park


Nagyobb térképre váltás

Az idei Mikulás-túránkat rendhagyó módon Budapest határán belül, a II. kerületbe szervezte Ágota Kriszta és Laci.
Időnként a helyes útvonal megtalálásában segítségünkre volt Tibi, aki, mint kiderült ezen a környéken lakik. A gyülekező után, Mikulás-sapkában, elindultunk az Árpád kilátó felé. Megálltunk az útba eső romkert mellett, ahol Kriszta tartott értékátadást. Az út ezután egyre meredekebb lett, többszáz lépcsőt kellett leküzdenünk, hogy az Apáthy-sziklához érjünk. Számomra, aki Budapestnek ezt a részét nem ismerte, meglepő volt, hogy milyen vadregényes területek vannak a városon belül. Miután mindenki eleget fényképezett, elértük az Árpád kilátót. Szerencsére jó időt fogtunk ki, így zavartalanul élvezhettük a feltáruló panorámát. Itt gyújtottuk meg a magunkkal hozott koszorú második gyertyáját Ágota adventi gondolatai kíséretében. Miután elfogyasztottuk az elemózsiánkat, Hűvösvölgy felé vettük az irányt. Az Oroszlán-sziklához közeledve, több túrázó Mikulással is találkoztunk. Hűvösvölgy után többször kereszteztük a Gyermekvasút (nekem csak Úttörő vasút marad) útvonalát.
Kellemesen elfáradva, jókedvűen értünk vissza az autókhoz. Mintegy 4 óra alatt 10-12 km-t tettünk meg, csodálatos, kevéssé ismert környéken. Köszönet a szervezőknek, hogy a kevésbé edzett tagtársakra is gondoltak.

Árpi

Képek az albumokban láthatók.