Úti beszámolók

2015.04.26. Bemelegítő túra
Rákoscsaba, Csaba ház - Nagytarcsa - Kerepes - Szőlőhegy - Kistarcsa - Csömör - Árpádföld - Szilasmenti kerékpárút - Naplás út - Rákoscsaba
Túravezető: B-Laci és Edit



Végre egyesületünk számára is beköszöntött a bicikliszezon! Erre kinézek az ablakon és lóg az eső lába. Nem baj, úgy döntöttünk családilag, hogy visszük az esőkabátokat. Laci cipelte is végig.
Időben indultunk, mégis mire a találkahelyre értünk, már mindenki összegyűlt. Pár percet még beszélgettünk aztán elindultunk Nagytarcsa felé. A túravezetők egy barátja is eljött, Gábor, aki nem tűnik kocabringásnak. Az országúti szekciót erősíti. (Nagyon!) Árpi gyerekkori barátja először tartott velünk bringával, eddig csak gyalogosan találkoztunk vele.
Jó darabig ismerős úton haladtunk, majd kicsit lekanyarodtunk a főútról és eljutottunk a kistarcsai születésű Simándy József szobráig. Maga a tér vadonatúj, közepén a Bánk bán jelmezes operaénekes szobrával. Innen az internálótábor felé mentünk tovább. A különböző rezsimek alatt szolgáló épületcsoport most üresen áll, csak a szöges vaskapu sejteti, mi lehetett itt a huszadik században. Méltó hasznosításáról viták folynak.
Szőlőhegy felé folytattuk az utat, végül a földút kikerülésével. A rövid, de erőteljes emelkedőnek majdnem a tetején áll a Szabó Magda emlékoszlop. Valahol itt lakott és halt meg az írónő 2007-ben, 90 éves korában. Ágotával ketten tartottunk értékátadást, miközben lassan elállt a szemerkélő eső. Azt azért még nehéz volt elhinni, hogy Budapest másik felén süt a nap.
Rövid tekergés után elértük a Szilas patakot. Itt B_Laci - az évforduló kapcsán - a csernobili katasztrófa előzményeiről mondott sok eddig nem ismert és érdekes dolgot. Aztán rátértünk az új bicikliútra. Menet közben Edit arról beszélt, hogy régen, több mint 60 évvel ezelőtt előfordult, hogy kiöntött a Szilas. Az út menti tábla mutatja is a kerülő útvonalat árvíz esetére. Lassan túránk végére értünk, a Napláshoz vezető elágazásban elbúcsúztunk, szétváltak útjaink. Addigra már sütött a nap!
Köszönjük a szervezést, az értékátadást! Mindig öröm veletek találkozni!

Kriszta

Képek az albumokban láthatók.