Ahhoz, hogy fölkérjelek táncolni, az kell, hogy én magam tudjak és szeressek táncolni. És persze az is, hogy te is tudj és szeress táncolni. Ha én vagy te egyedül nem tudunk, együtt sem tudunk majd. Vagyis a páros tánc feltétele, hogy „szólóban”, önmagunkkal is jól táncoljunk.
A második feltétele, hogy egymással is szeressünk táncolni. Én veled s te énvelem.
De ez kevés.
Még valami kell.
Zene.
Zene nélkül nincs tánc.
…
… a zene, amit magamban hallok: önmagam szeretete. A zene, ami a te testedből, lelkedből árad, ami áthat engem és elragad, s ha kibillennék, helyrebillent a te zenéd. Vagyis: téged szeretlek. Az odaadásnak és elfogadásnak a nagy játéka ez. Érzem magamat, érezlek téged, és te is érzed önmagadat és érzel engem. De ez kevés! A harmadik legfontosabb irány: hogy mindketten halljuk a Zenét. És hogy mindketten átadjuk magunkat nemcsak egymásnak – de főleg a Zenének.
Mert bár mindketten úgy érezzük, mintha a muzsika bennünk szólna – a zenekar fönt van!
Ezért mondja János, hogy „Isten: szeretet”.
Ez a harmadik irány: a Zene szeretete.