Szeretet a harmonikus együttműködésben van. Az ÉN-TE harmóniájában. Ahol a TE lehet a társad, a szerelmed, a barátod -a másik ember, a fű, a fa és tenger, minden, ami nem ÉN.
A TE lehet az egész világ, még az Isten is.
De nem azért vagy a világba küldve, hogy belé omolj!
Vagyis ebben az odaadás-elfogadás játékban az önmegóvás legalább olyan fontos, mint az önfeledtség.
A megtartás éppúgy hozzátartozik, mint az elengedés.
Hogy van most ez tehát?
Kérdésemre elfogadható és bölcs tanácsot egyetlen könyv adott. Egyetlen könyv mondta el, hogyan kell helyesen szeretni. A könyvben ez a szó, hogy szeretet, tudomásom szerint egyszer sem fordul elő.
Mégis minden sora teli van vele.
Ez a kínai Ji-King, mely életem részévé vált.
A nagy kérdésre – most már a saját szavaimmal mondom -lényegében a következő választ adja:
Mindenkinek van egy mély magja.
Egy középpontja.
Egy centruma.
Ez minden teremtett lény szíve.
Úgy hívják: Csung.
Itt rejlik lényünk belső igazsága.
Kínai jele egy búgócsigaszerű ábra: egy függőleges tengely körül forog a négyzet.
A vonás a te legbensőbb valód, - a négyzet pedig a belőle sugárzó egész életterületed. A lelked, a tested, a külső világod.
Bennem is van Csung, - benned is van Csung. A feleségemben is, minden gyerekemben, és valamennyi emberben, de még egy atomban is. Vagyis titkos középpontja van mindennek. Ha gondolkodni szeretsz, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a sok Csung valahol EGYETLEN NAGY CSUNG-nak a végtelen számú vetülete.
Mindenkinek „külön” szíve van -de ezek a külön szívek EGYETLEN NAGY SZÍVNEK a gyermekei, nemcsak belőle születtek, de szüntelen kapcsolatban is vannak vele.
Metafizikailag ez a szeretet értelme.
A szívek láthatatlan összekötöttsége.
Ugyanis hiába vagy TE egy egész más világ, mint ÉN -hiába van más magánvilágunk-, a szívünk mégis rokon, és egy.
Ahhoz, hogy szeress -így mondják a JI-King bölcsei-, először meg kell találnod a saját középpontodat.
Igazi szeretet az, ha elmegyek a határomig, s kinyújtom érted a kezemet...
És te is eljössz a határodig, és kinyújtod értem a kezedet.
S ott – a határon- megfogjuk egymás kezét.
Ez a szeretet.
És ha te visszalépsz a középpontod felé, nem gázolok utánad -megvárlak, míg újra kijössz.
S fordítva: te sem akarod elfoglalni az én országomat és az én középpontomat. Megvárod, míg újra eljövök hozzád és a határon, a kerítésnél újra megöleljük egymást.
Tiszteljük egymás birtokát.
És tisztelve szeretjük egymás „királyát” - a középpontunkat.
Ez a szeretet.
Karonfogás misztériuma.
Ha a Csung irányít, úgy működünk, mint a jó táncosok. Nem gázolunk egymásba. Ami összeköt bennünket: a szeretet.
Igen! A szeretet: boldog lelkek tánca.
Ezért „örömhír” az Evangélium: mert bármennyi halálon és szenvedésen megyünk is át – a végén táncolunk.