December 21. kedd

vissza

A születésével kiérdemelt nemi szerepe fölé csak kevés férfi tud látni.
A „teremtés koronájánál” ugyanis nincs följebb. Tehát amit az imént elmondtam, hogy Embernek lenni magasabb rang, mint férfinak, ezt mi, hímek, nem látjuk, - mert Istent is magunkhoz hasonlónak képzeljük.
Ezért a férfiszerepünkön esett sérelem földolgozhatatlan. És ez nagyon régi időkre megy vissza. Az ótestamentumi isten pontosan úgy viselkedik, mint egy megcsalt férj: féltékeny és bosszút áll, hetedíziglen. És a görög istenek is hasonlóan viselkedtek, csak ők még találkoztak karakán istennőkkel is, akikkel nem lehetett mindent megtenni.
A nők az elmúlt évezredek során megtanulták, hogyan kell magukat túltenni önérzetükön esett sérelmeiken. Aki ezt nem tanulta meg, a legfontosabbat nem tudja. Van, aki bosszút áll. Szolgák között is akadnak lázadók. Sokféle módon tud egy nő visszakarmolni, de ezzel nem csak a társát teszi tönkre, hanem önmagát is.
A jó házasságoknak azonban az egyik alapja az „okos női viselkedés”.
Ez nem más, minthogy a nők emberi bölcsessége földolgozza női sérelmeiket.
Mi, férfiak, ezt nem vesszük észre, mert a nők okosságát nem értjük.
Nem tudjuk, hogy alkalmazkodólépességük nem „gyári tulajdonság” bennük, hanem egy sajátos bölcsességnek az eredménye. Anyánkat is inkább jónak, mint bölcsnek tartjuk. Ez azért van, mert férfi gőgünk miatt nem vesszük észre, hogy ez a jóság egy számunkra érthetetlen lelki intelligencia következménye.
Mély kapcsolatok kibírják a megcsalásokat. Nem egyet, többet is talán.
De a felszínes, csakis a nemi szerepek feszültségére épült társulások még akkor is könnyen szétmállanak, ha a párok hűségesek egymáshoz.
Jó házasság az, ahol Emberek szeretik egymást.
Azt hiszem, nincs mélyebb kiábrándulás, mint amikor egy asszony azt mondja a párjáról, hogy „emberileg csalódtam benne”.
Ekkor van vége a kapcsolatnak.

Első királyunk Mária országává avatta nemzetünket. Ezek után azt várná az ember, hogy ebben az országban különös nőtisztelet van. Mindebből semmit nem tapasztalsz.

Senki sem tanított meg bennünket arra, hogy Máriát nem az égben, hanem elsősorban a szerelmünk, a hitvesünk, s általában a nők szemében kell megpillantanunk. Ha ott nem látjuk, sehol nem láthatjuk.

Azt mondjuk: sajnos a nők gyárilag alacsonyabb rendűek, s ezért sem a közéletben, sem a vallásos életben nem adunk nekik szerepet.
Az első, amit egy igazi férfi tud, hogy nem szabad összetéveszteni az uralmat a hatalommal.

Másik férfierény: a hűség.
A hűség szorosan összefügg egy másik férfitulajdonsággal, ami már nem lelki, hanem kifejezetten intellektuális kérdés: ez a Megismerő Tudás. Egy igazi férfi azért tud hűséges lenni, mert amikor belemegy valamibe, TUDJA, HOGY MIBE MEGY BELE.

Az uralom elsősorban önuralmat jelent. Erős az, aki önmagát legyőzte.
Az igazi férfi, ha egy olyan nőre néz, akit szeret, nem lenéz, hanem fölfelé tekint.

„Az asszonyok szerepe fontos az államéletben, mivel a nő fogékonyabb az istenire, mint a férfi, s ezért az istenek szeretete s a velük való kapcsolat ápolása az ő feladatuk”.
Ez a valódi Püthagorasz-tétel.

A nők legnehezebb szerepe: a pszichiáteré.
Ahogy egy influenzából is hamarabb gyógyít meg egy jó feleség, mint egy jól felszerelt kórház, lelki bajainkat is hatásosabban gyógyítja egy bölcs asszony, mint egy profi pszichológus. Eszköze nem a hipnózis vagy az analízis, hanem a szeretet. De ha ez a szeretet nem kölcsönös, akkor tehetetlen.

A nők is betegek, (…) egy nő is bevallja néha, hogy nem a szeretet, hanem a bosszú élteti. A megtorlás. Amikor föllázad és elege lesz a megalázásból. Az „urából”, aki csak kizsákmányolja.
A romlott jin olyan, mint a méreg. Alattomos.

Én benned vagyok, s Te énbennem -ez a gyönyör metafizikája. S hogy saját lényem örömében élem meg a te örömödet is.
Az istenélmény nem semmivé válás, hanem végtelen boldogság. Ez a nirvána - ha szóval leírható egyáltalán.
Az én kialszik, s mégis betölt egy sohasem tapasztalt gyönyör.
És itt van a lényeg:
AZ EGYÜTT BOLDOGSÁGÁT NEM TUDJA ÁTÉLNI AZ, AKI AZ ÖVÉRÖL LEMOND!
Ez a szeretkezés, de mindenfajta szeretet titka is.
Hogy nem szerethetlek, ha magamat nem szeretem.

A hagyomány szerint nem a férfi a bölcs, hanem a nő.
Nőiesnek csak azt a megnyomorított lényt nevezzük, aki alázatosan szolgálja férjét. Akinek nincs más életcélja, mint az anyaság – ha a gyereke felnő, akár meg is halhat, mert nincs miért élnie tovább.
Ha valakinek az igazi természete el van nyomva - nyomorék.
Nem egészséges ember.

Ha egyszer vállalkozol rá, férfi barátom, amiről beszéltünk már, hogy egód páncélját levetve belebújsz egy nő lelkébe, átúszol a két nyitott szemén, mint egy tengeri búvár, belerejtőzöl az ő idegen országába, és körülnézel ebben a számodra ismeretlen mélytengeri világban, ott találod majd ezeket a riasztó és érthetetlen szerepeket.
És megérted, hogy nőnek lenni -határtalan bőséget jelent!
Férfinak lenni pedig azt, hogy ezt a bőséget el kell fogadni, sőt, segíteni kell kiszabadítani a nőkből. Abban a pillanatban, amikor szabaddá teszed a társadat, és arra biztatod, hogy hozza föl tudattalanjából szerepeit, s élje meg bátran, nemcsak rajta segítesz, de magadon is

Ez a férfi-nő kapcsolat titka.

tovább