Tiszteld szüleidet!
Így tudod csak visszaszeretni őket. Nem a gyermeki érzéseiddel, hanem egyre tudatosabbá váló értelmeddel -ha megnyílik éberebb tekinteted és apukádra, anyukádra fölnézel.
Itt tanuljuk meg előszór -ha megtanuljuk egyáltalán- hogy a szeretet följebb látás képessége.
Ez nem csak szüleinkkel van így, hanem minden igaz szeretettel.
Nincs árulkodóbb jele egy tönkrement kapcsolatnak, mint a tisztelet hiánya.
...Amikor a másikat vacaknak látjuk, hitványnak, értéktelennek, egyszóval amikor nem tiszteljük többé, ott a szeretetnek vége. ….
…. A tisztelet a szeretet előszobája.
A tisztelet, a tisztesség, a tisztaság, a tiszt, a tisztség, közös gyökerű szavak, s ha nagyon tömören akarnám kifejezni a jelentését, így mondanám:
„A Tisztelet nem más, mint meglátni az emberben az Istent.”
s mi más a szeretet, ha nem ez, még akkor is, ha valaki nem vallásos, sőt ateista és megrögzött materialista.
Ha szeret -és csakis addig, míg szeret -, ezt a „transzcendens” állapotot átéli, jóllehet, egészen másképp nevezi.
Akit megszerettünk, több, mint ő.
Vagy épp akkor igazán ő?
Nem tudom, melyik a pontosabb mondat.
A lényeg, hogy naggyá nő a szemünkben. Fontossá. „Te vagy az én mindenségem” -szokták mondani néha. És nem is tudják, hogy ez milyen pontosan fedi a valóságot.
„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy és jól menjen a sorod azon a földön, amit az Úr, a te Istened ad neked”.
Így a Tízparancsolat.
...ha felnövök, s lelkileg nem vagyok már gyerek többé, egy más érzés- és tudatállapotba kerülök.
Látom, hogy bármilyen komiszul is bántak velem a szüleim, a felelősséget nem lehet rájuk hárítani. Rossz természetem vagy megriadt lényem miatt nem vádolhatok senkit.
Ha felnövök, rádöbbenek arra, hogy részeges apám és embertelen anyám minden vétkét nekem kell helyrehoznom. Magamban kell bukott őseimet fölemelni, az ő sötétségüket kell megváltani. A rossz nyomot, amit bennem és más emberekben hagytak, nekem kell jóvátennem.
És ha eljutok odáig – és most válaszolok a kérdésedre -, akkor visszamenőleg tisztelni fogom a szüleimet!
Lehet, hogy senki sem tisztelte őket. Részeges, züllött, szerencsétlen félőrültek voltak. Minden kocsmából kihajították őket. Mégis akad a világon egy ember, egyetlenegy, aki tisztelettel néz rájuk: a gyerekük.
Nem azért tisztelem őket, amit műveltek, hanem azért, mert az apám és az anyám voltak – még akkor is, ha csúfosan megbuktak ebben a szerepben.
Ez a tisztelet két irányú.
Egyrészt feléjük néz és visszamenőleg megváltja őket.
A tisztelet másik iránya pedig önmagam felé mutat. Meg kell találnom önmagamban is azt, aki tiszteletre méltó, akire fölnézek magamban, aki miatt nem tehetek meg bármit, mert nem méltó.. hozzá?... hozzám?
A tisztelet, persze, nemcsak bukott szüleinkkel és saját magunkkal, de minden emberrel, sőt magával az Istennel való kapcsolatunkra is vonatkozik.
Azt, hogy mennyire érett lélek valaki, onnan láthatod, hogy képes-e tiszteletet adni másoknak.
A magasabb rendű ember jele a tiszteletadás képessége.