Mivel minden emberrel egy önálló „kisvilág” születik, azt hiszi, hogy az egész óriási nagyvilág is akkor született, amikor ő, és mindenkinek akkor indult az élete, amikor az övé. A nap akkor kezdett sütni, a fák lombosodni, végszóra jöttek fel a csillagok az égen, és az anyja mindég felnőtt asszony volt, s mindig anya: az ő anyukája.
Paradicsomi tudatlanság ez, amely azt súgja: „én vagyok a világ közepe”. Ezt az érzetét nemcsak a szülei erősítik meg benne, hanem ki is követeli, hogy így érezzék és így gondolják ők is.
„Értem él mindenki, rólam szól minden!”
A gyerek nem látja, hogy ő egy végtelen láncnak csupán az egyik szeme. S amíg valakiben csak gyermeki szeretet él, nem is érdekli a többi láncszem.
Vagyis: a gyermeknek a másik ember nem egészen valóságos lény.
Aki nem tudja átélni a másik örömét, fájdalmát, aki képtelen belebújni egy másik ember lelkébe, aki nem éli át, hogy a másik ember önálló világ -az „felnőtt módon” nem tud szeretni még.
Lehet, hogy a papám meg a mamám ideig-óráig meg tud óvni a bajoktól - de amikor kilépünk a gyerekszobából, a világban már nincs többé „gondviselés”. Ott mi magunk leszünk a „gondviselők”.
Rá kell döbbennünk arra, hogy amit másoktól kaptunk, azt most nekünk kell megadni.
Ahogy a kabbala bölcsei mondják: az érett ember istensegítővé válik. Erőcentrummá, sugárzó nappá. Állandó „adásban” él -azon dolgozik, hogy megőrizze a lángot a viharban, s világítson akkor is, amikor a világon nem a „gondviselés” -hanem a Sötétség Fejedelme az úr.
Jézus egész tanítói igyekezete abból állt, hogy az emberekben levő gyermeki szeretetet felnövelje teljes felnőtt-szeretetté. És mindenkivel szokatlanul kíméletlen volt, akiben a gyermeki ragaszkodás-élmény letapadt, s nem volt hajlandó ebből a túlélt érzelmi hínárból kibontakozni.
Egy mai pszichológus azt mondaná, van egy pillanat, amikor el kell szakadnunk a szüleinktől. Föl kell nőnünk, el kell tolni magunktól anyánk ragaszkodó szeretetét. Ami nélkül eddig élni sem tudtunk volna, innen kezdve már gátol. Anyánk szerelmes szeretete felnőtt korunkban érzelmi hínárrá változik. Ha beleragadunk, nem sikerül felnőtt emberré válnunk és sorsunkat megcsinálnunk.